2010. augusztus 29., vasárnap

Gomb-Láz 6

Doboz-Dísz


Ha már kellőképpen belelkesedtetek a gomboktól, mutatunk még néhány ötletet, ami a táborban született. A cipős dobozok néha nem csak tapétaköntöst kaptak, hanem erős pillanat-ragasztóval (vagy Technokol Rapiddal), esetleg tűvel-cérnával gomb-minták is ráköltöztek. 
Egy használati tárgy esetében érdemes eldönteni, hogy milyen funkcióval fog bírni, mielőtt feldíszítenénk. Hiszen ha a gombbal díszített felület súrlódni fog egy másik felülettel, vagy a gombos fedelű dobozra teszünk még valamit, akkor nincs értelme a mintának, mert 1. nem látszik, 2. könnyebben leesik róla a ragasztott elem.

2010. augusztus 27., péntek

Rend, Ruha és Harmónia

Nagyon szeretek rendet rakni, csak nagyon nehezen tudom meg is tartani... Most remélem hosszabb ideig vigyázok rá, mint legutóbb. Nagyon szigorú voltam magamhoz. Végre következetesen kiraktam minden olyan színt és formát, amit mostmár TUDOK, hogy nem áll jól. És hiába tetszik, vagy hiába ragaszkodok érzelmileg egy-egy ruhadarabhoz, csak a helyet foglalja... Ha ennyi maradt, képzeljétek el mennyi volt. Hiszen kiraktam két (azaz kettő darab!) banánosdoboznyi ruhát... Mostmár végre elférek a szekrényben. Komoly döntéseket hoztam: MOST egy jó ideig nincs szükségem ruhára. Ha mégis kapnék, vagy találnék valami igazán jó darabot, helyette egy másik gazdát fog cserélni! (Ezt a jó tippet Mike Edittől tanultam).

SZÍNEK. Szeretem színek szerint rendezni a ruhatáram. Ez sokat segít az öltözködésnél, és számomra áttekinthetőbb így. Régebben is próbáltam szín szerint behajtogatni a ruháimat, de úgy, hogy külön voltak a nadrágjaim, szoknyáim, blúzaim, pulóverjeim, stb. De rájöttem, hogy ismerem én jól a ruhatáram, tudom melyik darab micsoda, úgyhogy most először nem tettem külön a szoknyákat, nadrágokat, pólókat. És eddig bevált...

Ha jól megfigyelitek kitalálhatjátok, milyen színeket száműztem. Igen: a halvány színeket. Halvány rózsaszín, halvány kék. Aztán repült a sárga, és a narancssárgából is kitettem mindazt, amit az arcom közelében kellene hordanom... inkább csak nadrágok maradtak narancsban. Zöldből is a meleg, sárgás árnyalatok nem állnak jól nekem. De egy.két darab maradt még addig, amíg megtalálom cserébe azokat a zöld árnyalatokat, amiket bátran hordhatok. A zöldet nagyon szeretném visszahódítani a szekrényembe. És barnából is többféle szín-árnyalat állna jól, de abból még kevés van, egyelőre nem hordom túl szívesen.

A színeim tehát erősek, kontrasztosabbak: 

 lila, bordó, piros, ciklámen, kék, türkiz,

fekete, fehér, barna...

Ti hogy álltok a kedvenc klasszikusan női mondatokkal: "Nincs egy rongyom sem!", "Mit vegyek fel?", "Ehhez sem talál semmi!", "Annyi ruhám van, de mind kidobnám!"... Használjátok? És milyen a színvilágotok?

2010. augusztus 26., csütörtök

Gomb-Láz 5


A saját gombnyakláncommal nagy sikert arattam a figyelmes hölgyek körében egy nagyon vagány agytágító konferencián az elmúlt napokban. A nyaklánc az én szívesen hordott, erősebb színeimben pompázik: lila, bordó, kék, zöld, fekete, türkiz, piros, barna... érdekesek ezek a színek egymás mellé leírva, de nagyon jól mutatnak együtt. És sokféle egyszínű pólót, inget, ruhácskát feldobnak. Annyira hosszúra csináltam, hogy akár kétszer is a nyakamba csavarhatom, de ha csak "egyrétűen" hordom, úgy is jól mutat.

2010. augusztus 23., hétfő

Csipesz-pillangó

 Nemrégiben készültek ezek a kis csipesz-pillangók egy babalátogatás alkalmára. Az ötlet forrását Barbinál olvastam, itt. Olyan egyszerűt szerettem volna én is készíteni gyöngyből, drótból és anyagdarabkákból, mágnesből, de másfajta hozzávalóim voltak. Így kötöttem ki a csipesznél és a ragasztónál. A legegyszerűbb a ragasztópisztollyal való munka lett volna, de mivel az enyém elromlott, technokol rapid-ot használtam. Azzal is működik, csak egy kicsit hosszasabb a folyamat. 
Ha kedvetek támadt pillangolni, kezdjetek hozzá!
 Két okból döntöttem a pillangó mellett: 1. A baba egy cuki kislány:). 2. Az anyuka és apuka egykori esküvőjén is előfordult a pillangó-motívum... Az alábbi képen (mely az esküvőn készült) talán látható, ha felteszitek a pápaszemet:)...

2010. augusztus 19., csütörtök

Gomb-Láz 4

Nemrég találtam a neten: Gomb-cseresznye képeslap, üdvözlőlap vagy köszönő-kártya vagy bármi más akár... A gombsorozatba beillik, bár nem saját fotó, nem saját ötlet és nem lánytáboros alkotás, de ugye megbocsátjátok?:)... Csak visszatérünk lassan a "szép-régi" időkhöz: inspirálódni nem szégyen:)

Forrás: Jen's Ink Spot

2010. augusztus 17., kedd

Gomb-Láz 3

És még több gomb-lánc a nyakba...

2010. augusztus 16., hétfő

Gomb-Láz 2

HOGYAN KÉSZÜL A NYAKLÁNC?
1. Tervezd meg a nyakláncot.
2. Mérj ki egy kétszer akkora fonalat, amennyi a nyaklánc össz-hossza lesz és hagyj rá még 10-15 cm-t. Ha sokszor fogod bogozni a cérnádat, akkor még többet.
3. A fonal két végét fűzd be egy-egy tűbe (a tű feje férjen át a legkisebb gomblyukon is, amivel dolgozni kívánsz).
4A. Ha egy kis nyakláncot tervezel, amibe nem lehet csak úgy belebújni, hanem "kapcsosan" akarod megoldani, akkor a hosszú fonal közepére bogozz egy hurkot, amibe majd az utolsó gombszemed beakasztható lesz.
4B. Ha nagyobb nyakláncot készítesz, akkor egyszerűen fűzd fel az első gombot a fonal közepére.
5. A két tűvel ellentétes irányban dolgozunk. Egy-egy gomb után bogot köthetünk. Szimplát vagy duplát. Ha gyöngyöt is használunk, nem muszáj bogot kötni.
6. A fonallal sokféleképpen játszhatunk. A gombok között lehet kisebb-nagyobb távolságot is hagyni, attól függően, milyennek terveztük a nyakláncot.
7A. Amikor befejeztük a gombok-gyöngyök felfűzését, a legelső gomb fonalába öltjük az egyik tűt, majd egy erősebb bogot kötünk. A bogot jól elrejthetjük, ha visszahúzzuk mindkét tűvel a fonalat az utolsó gyöngybe, és a gyöngy végén levágjuk a kilógó maradékot.
7B. Ha a hurkos változatot készítettük, akkor az utolsó gombnál egyszerűen összebogozzuk a fonal két végét, levágjuk a maradékot, és a gombot akasztjuk a hurokba.
 8. Jó munkát!

2010. augusztus 14., szombat

Gomb-Láz 1

A lánytáboros varróeszközök között, titkos dobozok mélyén inspiráló rendetlenségbe zacskózott gomb- tömegekre bukkantunk.
A "kiselejtezett" gombokat látva a zilahi frakció felkiáltott:
de hiszen mi tudunk ebből nyakláncot készíteni!!! És futótűzszerűen elterjedt a gomb-láz, aminél jobban már csak a kötőtűk ragadtak az ujjainkhoz.

Mivel nekem a tábor alatt nem jutott rá idő, hát itthon szórakoztam vele! Meg is mutatok kettőt, amivel a keresztlányainkat leptük meg. A külső még csak terv szerint van körberakva a "munkatálcán", a belsőt már összefűztem. A következő bejegyzésben leírom, hogyan készül ez a remekül vidám ékszer, hátha még többen kedvet kaptok hozzá!!!
Több nyakláncot lefotóztunk már a táborban, de kérlek csajok, küldjetek képeket a sajátjaitokról, mert jóval többre emlékszem, mint amennyit a képeken látok!

2010. augusztus 2., hétfő

Dekor

Néhány kész elemet és régi trükköt kötöttünk egy csokorba.
Zöld, kék, sárga és lilába hajló színek.
A gyertya mindig jó hangulatot áraszt.
A dekoráció elve hasonlóan érvényesült a táborban, mint az ennivaló-készítésé: Gyors, egyszerű és nagyszerű ötletekkel készültünk. Olyan szép kis terítéseket rittyentettünk a lelkes leányzó haddal, hogy öröm volt asztalhoz ülni. De a napok múlásával és az egyéni feladatok szaporodásával ez is, akárcsak a konyhai aktivitás, háttérbe szorult. Nem emlékszem már, hogy Kinga, vagy Koky (segítsetek!!!) jegyezte meg nevetve a tábor vége fele: "Az elején mindannyian igyekeztünk, hogy mutatósan terítsünk, mindent összeszedtünk és elpakoltunk. Mostmár gyorsan bekapjuk az ennivalót a varrógépek között!" Tényleg annyira belemelegedtünk a munkába, hogy szerdától arrafelé, már mindenki könyörgött Babinak, hogy "egy kicsit később együnk, jó??". És a tervezett félkettes ebéd helyett előfordult, hogy háromig vagy négyig könyörögtük a haladékot. Még tiszta jó, hogy szervezők és táborozók egyaránt rugalmasak voltak:).
A fehér abroszra néhány virágos-rózsás textildarabot "dobtunk",
ismét gyertya (megfelelő színben) és néhány hangulatos legyező...
Amit persze nemcsak nézni, de használni is lehet.
Hát nem kellemes az összhatás?

A "Karácsonyi ünnepünkön" 
(amiről majd később részletesebben mesélünk) a terítés is igazi ünnepi volt.
Előkerültek a karácsonyi gyöngy-girlandok, gömbök,
sőt még a karácsonyi égőket, világító füzéreket is beüzemeltettük!

És egy montázs arról, mikor már ott ettünk, ahol értük: előszobában, állva, lépcsőn ülve, vagy egy kicsit arrébb tolva a varrógépet... Muris volt.
Az inspiráló terítéseinkről még több képet a Dekoráció oldalon fogtok találni hamarosan. Majd reklámozzuk!

2010. július 30., péntek

Vasárnap

Néhány szó az utolsó napról, de nem az utolsó szó jogán... Mivelhogy még sokat és sokféle témában kívánunk fecsegni ebben a blogban... Ha már van:)...
Vasárnapra már nagyon megfogyatkoztunk. De szertartásosan kialakítottunk egy búcsúzkodási metódust. Az integetés sajátos módjának titkát megsejthetik azok, akik ismerik a jelszót: Neveletlen hercegnő. Ennél többet nem árulhatok el.
Nézzétek meg az új diavetítéseket is a középső oszlopban...

2010. július 29., csütörtök

Programajánló

Ha nem tudod, hogy a nyarad hátralevő részét hol és mivel töltsd el, írj nekünk, és mi javasolunk még egy-két tábort!

Például az augusztusi Genéziusz Tábort a Bucsin hegység gyönyörű tájain, nem messze Szovátától és Parajdtól. A Keresztény Ifjúsági Tábor részleteit megtaláljátok a középső oszlopmező legtetején. A linkekre kattintva mindenféle kérdésedre választ kapsz, vagy ha mégsem, akkor az információknál válogathatsz hat email-cím közül is, kit fogsz majd tovább faggatni:).

(Ha ma még nem ettél semmit, meríts ötletet az alábbi bejegyzés fotóiból... Azt hiszem én is megyek a konyhába, mert nem lehet ezt így kibírni:)... )

Receptek

És nem felejtettük el, hogy adósok vagyunk a reális és virtuális táborozóknak egyaránt a gyors és finom receptekkel, melyeket Babi vezetésével, segítségével valósítottunk meg. Bár meg kell vallanunk töredelmesen, hogy ahogy teltek a napok, és sokasodtak az egyéni feladatok, úgy maradt szegény Babi is egyre inkább magára a konyhán. Alig lehetett egy-két segítséget elráncigálni a varrógép, szabóasztal elől... Még jó, hogy Hugi néni nem tágított a barátnője mellől, különben konyhai magányra ítéltetett volna remek szakácsunk.
Következzék itt egy összefoglaló a finomságokról. Részletes leírást és bemutatást a későbbiekben teszünk fel a receptek közé. Nevezzük ezt a mostani bejegyzést egy kis kedvcsináló irka-firka fotó-riportnak.

A menü összeállításánál néhány fontos szempont vezérelt minket:
1. Ez a lánytábor elsősorban a lakberendezés témája köré épült. Ezért nem kap hangsúlyos helyet az ennivaló-készítése (mint az előző két táborban, ahol akár három-négy-öt órát is eltöltöttünk önfeledten a konyhában).
2. Az ebédet a tenkei szeretet-otthon szakácsai főzték nekünk, hogy ezzel is időt nyerjünk. Így a reggeli és vacsora készítése maradt ránk (azaz Babira:)).
3. Annak ellenére, hogy nem az étkezésen volt a hangsúly (bár ezt nehezen tudnánk bebizonyítani, hiszen az étkezések között rendszeresen, és legalább kétszer-kétszer uzsonnáztunk is... Szóval nagy zaba volt...), gondoltuk jó lenne néhány egyszerű-gyors-finom receptet elsajátítani. Iringó speciális kérésére: egyetemista-hangulatú egytálételek is készültek.

Már a reggelik is változatosabbak voltak tehát egy átlagos tábori menünél. (Természetesen nem az  étkezésen volt a hangsúly - HANGSÚLYOZOM) Próbáltunk ötletet-ötletre halmozni Babival. Így került az asztalra a különféleképpen ízesített túróval töltött zöldség, az egyszerű joghurtot megbolondító baracklekvár és kukoricapehely, vagy a töltött tojás...

Bár az ebéd sokkal "intézményesebb" ízvilágban készült, panaszra nem volt okunk. A félcsülök, vagy az aranygaluska kényeztetése már-már túlzás volt, hiszen még csak ezután jött az ebéd utáni nasi (a marosvásárhelyi Dorcas Gyermekotthon támogatásának köszönhetően): finom mazsolás és vajas omlós kekszek, és előtte vagy utána gyümölcs (görögdinnye, sárgadinnye, szilvácska, barack...).
A vacsorák a FOGY! jelszó alatt becsületesen fogy-tak, nem várva meg a holnapot. F(inom) O(lcsó) GY(ors)! Nyilván harminc embernek nem ment éppen olyan gyorsan az elkészítés, mint mikor két, vagy négy emberre számolunk... De nektek gyors lesz, ha kipróbáljátok! Hajrá!
Íme egynéhány műremek: Pizza, Ananászos csirke fehér borral, Kolbászos-túrós makaróni és virslivel töltött vajaslapok...
És azt már félve vallom be, hogy néha még vacsora után is következett egy kis bűnözés. De hogyan is állhattunk volna ellene a kísértésnek, mikor ilyen gyönyörűen megszerkesztett puding képében jelent meg a beszélgetés kellős közepén???
Az éjfélkor ennivaló után kutató lányokról már nem is beszélek. lehet, hogy csak álom volt!? Az tény viszont, hogy tábor végére már reklamáltunk, ha két órán belül nem talált meg bennünket valamilyen ennivaló... és elindultunk mi a felkutatására!!!

CSAJOK, SZÓLJATOK HOZZÁ!!! Cuppantsátok be az emlékeiteket a megjegyzésekhez!

2010. július 27., kedd

A biztos folytatás:)

Hosszabb hallgatás - pihenés - miegymás (mint esküvők, gyermekbibliahetek, táborok meg munka, munka, munka) és egyéb lánytábor utáni programpontok után, végre megpróbáljuk rendszerezetten is visszaadni azt a sok élményt, történést, csudadolgot, amit egy igen tömény hét alatt tapasztaltunk Tenkén. Azt hiszem mindannyian fáradtan értünk haza. De megérte elfáradni.

Még most is, ennyi időcske után, csak kapkodom a fejem, hol kellene elkezdeni a részletes beszámolót, a fényképek ki és beválogatását, a munkák bemutatását. Elkezdtek visszaérkezni a fotók az átalakított szobákról, úgyhogy hamarosan indul egy új ELŐTTE-UTÁNA sorozat is:)...

Olvassatok hát továbbra is minket, legyetek "követőink", és "hirdetőink"... Az igazi ötletbörze csak ezután következik blogocskánkon...
(Jobbra megtekinthetitek a legújabb fotóválogatásokat is, a csütörtöki naptól a tábor végéig...)

Bajusz Anna precízen bevont dobozkájára egy vászon gombot is felvarrt.
A fedélhez rögzített szalag hurokkal kapcsolódik a gombhoz.
Related Posts with Thumbnails