A következő címkéjű bejegyzések mutatása: textil. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: textil. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 22., szerda

Terítés (Kék-Arany)

Biztos már sok terv és vásárló lista és elmaradt feladatok tömkelege zúg a fejetekben (magamból indulok ki). Úgyhogy több nagyobb szabású ötlettel nem is állunk már elő. Inkább néhány terítési tipp és ötlet következik karácsonyig, hátha segítséget nyújt nektek abban, hogy legalább ezen ne gondolkozzatok.

A Kék-Arany sorozat ("karácsonyfája" itt, ablakdíszei itt) záró-darabja következik most. A karácsony-esti terítés, melyben megtalálhatóak a domináns elemek: kék, arany, natúr barnák, fahéj, csillag-motívum. A szalvétán (mely a pohárból a tányérba "csorog", és egy kis édesség csúszdázik rajta) és kék dekor-homokon kívül mást nem vásároltunk hozzá, csupán összehordtam mindent a lakásból, ami hangulatilag talált a választott színvilághoz (kendő, anyag-darab, agyag-angyal, mécsesek, gyertyatartó, koszorú, stb).

Az asztal nagyon szépre sikeredett. Egyetlen szépséghibája: nem volt hely az ennivaló számára:). Egy ilyen dekoráció akkor praktikus, ha úgy tervezzük, hogy egyenesen tányérokba tálaljuk az ennivalót. A Dekoráció oldalon most megtaláljátok egy másik változatát is a Kék-Arany karácsony terítéseinek, ahol a fogásoknak is hely jutott. Egy adventi vasárnapi változatot már láthattatok korábban: itt, a Kék-Arany koszorú leírásánál.

Ha benéztek hozzánk holnap és holnapután, akkor találtok még néhány gyors-tippet.
Jó készülődést! Békés napokat! 

2010. december 6., hétfő

Ablak díszítése (Kék-Arany)

Ha már túl vagy az ablak-tisztításon, akkor jöhet a díszítése.

Ezt azért szeretem, mert az ablak egyfajta határvonal a kint és bent között. Az átjárhatóság-átláthatóság-kapcsolat szimbóluma. És jó, ha az utca népe is látja, tudja hogyan készülődünk karácsonyra.

Épp ezért nem mindegy számomra, hogy mi kerül fel az ablakra. A karácsonyi hangulaton túl fontos nekem, hogy pontos üzenete legyen. Nem szeretem a Santa-s/Mikulásos ablakdíszeket (mostanában ez a leggyakoribb mifelénk), mivel a Mikulás nálunk december 5-ét és nem a karácsonyt jelenti. Van ahol valóban a Mikulás pocakos-dundi figurája hozza a karácsonyfát, de nálunk az angyalok járnak, és a legnagyobb ajándéknak, az Úr Jézusnak köszönhetjük a mi kis ajándékcsomagjainkat... Szóval az ablakdísz is ebben a témakörben fogalmazódhat meg. Kedvelt karácsonyi szimbólumaim: a csillagok, a bölcsek útját mutató üstökös, a csillagos égen megjelenő örömüzenetet mondó angyalsereg, a jászol...

Az ARANY-KÉK karácsony egyik fő motívuma a csillag volt. Az ablakot csillagfüzérrel díszítettük. A különböző méretű csillagokat úgy ragasztottuk össze, hogy közéjük zártuk a szalagokat. Függöny helyett minden függönykarikára kötöttünk egy ilyen fűzért, és a sötétítőt lecseréltük.
Ünnepekkor jól fog édesanyám turkálós függöny- és abroszgyűjteménye (ami között akadt sötétkék-csillagos sötétítő és terítő is).

2010. október 23., szombat

Előtte-utána 2, Enikő-szoba

Enikőék még nagyon ELŐTTE vannak a nagy átalakításoknak, hiszen vettek egy házacskát, amit a tervek szerint kívülről-belülről újítani fognak. Mivel saját erőből végzik az átalakításokat, ezért lassabban, de annál biztosabban haladnak. A férje olyan ezermesterféle, szeret barkácsolni, és minden ilyen jellegű kihívást megoldani. Enikő pedig a szépséges és praktikus megoldásokon töri a fejét... Addig is míg komolyabb lépések következnének a felújításban, a Lánytáborban elkezdett ágytakarót és párnahuzatot fejezték be, és így az új ház egy szobáját majd bármikor fel lehet öltöztetni!  

A táborban ennyi készült el a takaróból (mivel Enikő úgy jött, hogy kitűnően varrt, inkább másoknak segített a tanulásban... vele inkább a tervek készítésére koncentráltunk, mert tudtuk, hogy otthon majd befejezi egyedül is, amit ott elkezdett...):

Az ötletadó anyagok az angolos-rózsás mintás darabkák voltak. Ezekből kellett egy egész "garnitúrát" varázsolni. Olyan pasztell színű anyagokat választottunk hozzá, amilyen színek a mintás anyagokon is mind megtalálhatóak. Majd ezekhez illesztette Enikő a tároló-dobozok, irattartók hangulatát. A szobájuk még felújításra vár, de a gazdag színvilágú takaró rengeteg ötletet fog majd adni a falszín megválasztásához!
Nyár végén ki is próbálták az elkészült darabokat. Lányaik, Dorka és Rebe, újból "megvidámították" a fényképeket:). Így néz ki a kész szett:)




Ezek a rózsás párnák pedig majd a szoba más ülő-alkalmatosságaira fognak kerülni. Egy kicsit különbözik a hangulatuk a takaró összeállításától, de a szoba egy másik pontján majd tökéletes összhangot teremtenek az angol-rózsás-pasztelles atmoszférával...

És hogy miért az Enikő szobájával folytattuk? Hogy így kívánjunk neki BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

2010. augusztus 2., hétfő

Dekor

Néhány kész elemet és régi trükköt kötöttünk egy csokorba.
Zöld, kék, sárga és lilába hajló színek.
A gyertya mindig jó hangulatot áraszt.
A dekoráció elve hasonlóan érvényesült a táborban, mint az ennivaló-készítésé: Gyors, egyszerű és nagyszerű ötletekkel készültünk. Olyan szép kis terítéseket rittyentettünk a lelkes leányzó haddal, hogy öröm volt asztalhoz ülni. De a napok múlásával és az egyéni feladatok szaporodásával ez is, akárcsak a konyhai aktivitás, háttérbe szorult. Nem emlékszem már, hogy Kinga, vagy Koky (segítsetek!!!) jegyezte meg nevetve a tábor vége fele: "Az elején mindannyian igyekeztünk, hogy mutatósan terítsünk, mindent összeszedtünk és elpakoltunk. Mostmár gyorsan bekapjuk az ennivalót a varrógépek között!" Tényleg annyira belemelegedtünk a munkába, hogy szerdától arrafelé, már mindenki könyörgött Babinak, hogy "egy kicsit később együnk, jó??". És a tervezett félkettes ebéd helyett előfordult, hogy háromig vagy négyig könyörögtük a haladékot. Még tiszta jó, hogy szervezők és táborozók egyaránt rugalmasak voltak:).
A fehér abroszra néhány virágos-rózsás textildarabot "dobtunk",
ismét gyertya (megfelelő színben) és néhány hangulatos legyező...
Amit persze nemcsak nézni, de használni is lehet.
Hát nem kellemes az összhatás?

A "Karácsonyi ünnepünkön" 
(amiről majd később részletesebben mesélünk) a terítés is igazi ünnepi volt.
Előkerültek a karácsonyi gyöngy-girlandok, gömbök,
sőt még a karácsonyi égőket, világító füzéreket is beüzemeltettük!

És egy montázs arról, mikor már ott ettünk, ahol értük: előszobában, állva, lépcsőn ülve, vagy egy kicsit arrébb tolva a varrógépet... Muris volt.
Az inspiráló terítéseinkről még több képet a Dekoráció oldalon fogtok találni hamarosan. Majd reklámozzuk!

2010. június 25., péntek

Tapéták, 2. rész

Fent láthattok négy nem igazán kihívó, ám gyönyörű megoldást a domináló kékes-lilás-szürkés árnyalatokban: pasztelles, apró-virágos, romantikus indás, aranyos baris, vagy visszafogott-merész (a felső bar sarokban) tapéták...
Itt már merész kontrasztok, optikai játékok és nagy minták sorakoznak. A két felső kép különlegessége, hogy a tapéta nem a falon van, hanem egy falra-akasztható óriás-képként jelenik meg (annyira jól nem látom, de előfordulhat, hogy a zöldes-árnyalatú virágos kép nem tapétából, hanem vászonból készült!). Ez igazán jó megoldás akkor, ha a penésztől tartunk, és meghatározza így is a szoba hangulatát.

Ilyen megoldást választott a sógorom szobája felújításakor. A fényképet már láthattátok (a Lakberendezés-ötletek diavetítőben), de még egyszer megmutatom: a tapéták kollázsa kép formát öltött, valamint ózsdi, böhöm-nagy szekrényt díszített. A hatalmas, és nem túl izgalmas ruhatárolót először lecsiszolta, majd a hagyományos barna-okker helyett zöldre pácolta. Száradás után került rá a tapéta. És ki mondaná mostmár azt, hogy ez egy "uncsi" szekrény???
Fontos kideríteni, hogy melyek a te színeid! Milyen formák, minták, színek, harmóniák között érzed jól magad, vagy mi az, ami otthonos érzést kelt benned? Mit szeretsz? És mi szeret téged? A táborban reméljük rájössz erre... De azok, akik csak a blogon követnek majd bennünket, ők is választ kaphatnak!

Olvassatok minket, és szóljatok hozzá!!! Beszélgessünk:) Kinek mi tetszik, és mi nem. Vagy milyen kérdésen gondolkodik épp a szobájával, ágyával, kuckójával kapcsolatban...

Képek forrása: otherside, otthon, szepzold, szeplak, szeplak, szeplak, designpumpa, lakbermagazin

2010. június 21., hétfő

KÉSZÜLÜNK!!!

Kedves Jányok és Érdeklődők!
Ezek a textilek rátok várnak!
A hétvégén elkezdtük rendszerezni a támogatásba kapott anyagokat, textileket, eszközöket! Sok szép dolog várja a táborozókat! Néhány fotót csatoltam kedvcsinálónak... De még többet találtok a Diavetítőben a középső oszlopban (amire rákattintva végignézhetitek a fotóalbumot).
A rendet azért raktuk, hogy aztán gyertek rendetleníteni!!!

2010. június 14., hétfő

Csudajó párnák 5. (utolsó) rész

Nemsokára itt a tábor!!! Éppen ezért a párna-cikk sorozat befejeződik, mert még sokmindent át kellene addig beszéljünk:)!

Összegyűjtöttem még néhány ötletet az alábbiakban. Ha nem jönnétek el a táborunkba, akkor is szórakozhattok a nyáron egy kis lakásfelújítással.
Például varrtok néhány új párnahuzatot! Az alábbi gyűjteményből kiderül, hogy a vidám foltok, az egyszínben történő variációk, többféle mintás anyagból készült darabok milyen vidám hatást keltenek. Az is kitűnő, ha hasonló, vagy ugyanolyan mintás anyagból többféle, vagy többféle méretű párna készül. A különböző egyszínű anyagokból varrt huzatok biztos választás olyankor, ha félnél a minták kombinálásától! De a lila párna-variációk is azt mutatják, hogy egy színcsoporton belül is millió formával játszhatunk. Nekem tetszenek a kissé rusztikus, falusias hatású egyszerű, kopottas, kockás anyagokból készült párnahuzatok is.
Jó szórakozást!
A források (remélem mindegyiket felsoroltam): apartmenttherapy, beau-coup, bed-rest-pillow, crate&barrel, craftzine, debbiemumm, emmasnookandgranny, hawaiihome, katyelliott, katyelliott, ritafoltok, s-embroidery, threadsmagazine, topanien, topanien, trendir.

2010. május 24., hétfő

Csudajó párnák 3. rész

PárnaVirág

VIRÁG. Ez is egy kedvelt motívum... És milyen szép. Mennyi változatot rejt magában.
Lehet maga a párna virágalakú: ez a virágpárna, vagy párnavirág. Na jó, csak én nevezetem el így, de miért ne legyen egy "szakneve"? Kicsi virágocskákat felvarrva, régi párnákat újradekoráláhatunk, vagy kedvenc virágunk formájával egy egyszerű fehér párna is feldobható...
Vagy a megunt párnáinkra új anyagból új huzatot varrunk. A választott textil mintája lehet virágos. Egy visszafogott, pasztell színű szobában milyen jól néz ki négy-öt különböző virágos huzatú párnácska... Sőt ha falra felkötöd, beillik ágytámlának, és kényelmesen lehet olvasni a párnázott falnak dőlve...
Nem muszáj minden párnahuzatot ugyan olyan virágos anyagból, textilből készíteni. Azzal is fogunk foglalkozni a lánytáborban, hogy hogyan válasszunk össze egymáshoz közel álló, passzoló, egymást kiegészítő, feldobó anyagokat.
Melyik párna tetszik neked eddig a legjobban? Ha tudod, írj megjegyzést nekünk :)! Beszélgessünk...

Forrás: Google search: pillow decoration, reubenmiller, sweethome
Related Posts with Thumbnails