Enikőék még nagyon ELŐTTE vannak a nagy átalakításoknak, hiszen vettek egy házacskát, amit a tervek szerint kívülről-belülről újítani fognak. Mivel saját erőből végzik az átalakításokat, ezért lassabban, de annál biztosabban haladnak. A férje olyan ezermesterféle, szeret barkácsolni, és minden ilyen jellegű kihívást megoldani. Enikő pedig a szépséges és praktikus megoldásokon töri a fejét... Addig is míg komolyabb lépések következnének a felújításban, a Lánytáborban elkezdett ágytakarót és párnahuzatot fejezték be, és így az új ház egy szobáját majd bármikor fel lehet öltöztetni!
A táborban ennyi készült el a takaróból (mivel Enikő úgy jött, hogy kitűnően varrt, inkább másoknak segített a tanulásban... vele inkább a tervek készítésére koncentráltunk, mert tudtuk, hogy otthon majd befejezi egyedül is, amit ott elkezdett...):
Az ötletadó anyagok az angolos-rózsás mintás darabkák voltak. Ezekből kellett egy egész "garnitúrát" varázsolni. Olyan pasztell színű anyagokat választottunk hozzá, amilyen színek a mintás anyagokon is mind megtalálhatóak. Majd ezekhez illesztette Enikő a tároló-dobozok, irattartók hangulatát. A szobájuk még felújításra vár, de a gazdag színvilágú takaró rengeteg ötletet fog majd adni a falszín megválasztásához!
Nyár végén ki is próbálták az elkészült darabokat. Lányaik, Dorka és Rebe, újból "megvidámították" a fényképeket:). Így néz ki a kész szett:)
Ezek a rózsás párnák pedig majd a szoba más ülő-alkalmatosságaira fognak kerülni. Egy kicsit különbözik a hangulatuk a takaró összeállításától, de a szoba egy másik pontján majd tökéletes összhangot teremtenek az angol-rózsás-pasztelles atmoszférával...
És hogy miért az Enikő szobájával folytattuk? Hogy így kívánjunk neki BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
1 megjegyzés:
Kedves lányok! Nem ismerlek titeket, Evódia ajánlotta a blogot.
Nagyon - nagyon tetszik!!! Gyönyörű szép dolgokat láttam nálatok!
Nagyon örülök:)
Köszönöm, hogy megmutatjátok.
Kiss Zsuzsa,
Aradról
Megjegyzés küldése