2. nap, kedd
A
mai nap a tisztogatásról szólt: testi-lelki nagytakarítást végeztünk és számos
praktikát tanulhattunk környezetünk tisztántartására is. Mivel az igazi
ragyogást csak úgy érhetjük el, ha legbelülről kezdjük el a tisztogatást,
áhítattal kezdtük a napot: Péter Júlia lelkésznő Pál megtéréséről beszélt
nekünk. Az apostol története igazi pálfordulás – honnan is származna ez a
fogalom, ha nem az ő történetéből! És ha annyira konkrétan nem is fogalmazódott
meg bennünk, bizonyára néhányan azzal a vággyal indultunk neki a tábor első
teljes napjának, hogy hasonló pálfordulásokban lehet részünk… vagy legalább
valami hasonló történésben, testi és lelki szempontból egyaránt.
Áhítat
után a toxinok száműzése elkezdődött: Marietta irányításával égethettük a
fölösleges zsírt a reggeli tornán. Reggeli után pedig Licsu (Csutak Lídia)
műhelyén folytathattuk a legkülönfélébb szennyezőanyagok eltávolítását:
rozsdafolt, vörösbor, izzadságfolt, zsírfolt nem maradt a vásznon, sőt még a
fémedények és eszközök tisztítását, szőnyeg- és bútortisztítást és fényezést is
tanulhattunk.
Csupán
néhány varázsszóval a legváltozatosabb szennyeződéseket távolíthatjuk el, a
varázsszavak pedig: ecet, citrom, bórax, szódabikarbóna, mosószóda, só és víz.
Természetesen, mint minden varázsszó, ezek is csak akkor működnek, ha jókor, jó
mennyiségben, jó helyen használjuk őket. Elszíneződött fém evőeszközök újra
fényleni fognak, ha bórax és citromlé keverékével átsúroljuk. A gyümölcsfoltok
eltűnnek, ha ecet és citromlé keverékével azonnal átmossuk a ruhadarabot.
Efféle és számos egyéb praktikát tanulhattunk a délelőtt folyamán, amelyeket
most hosszú lenne leírni, helyette inkább kattintsatok a következő linkekre és
szemelgessetek kedvetekre:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése