2012. július 30., hétfő


2. nap, kedd


A mai nap a tisztogatásról szólt: testi-lelki nagytakarítást végeztünk és számos praktikát tanulhattunk környezetünk tisztántartására is. Mivel az igazi ragyogást csak úgy érhetjük el, ha legbelülről kezdjük el a tisztogatást, áhítattal kezdtük a napot: Péter Júlia lelkésznő Pál megtéréséről beszélt nekünk. Az apostol története igazi pálfordulás – honnan is származna ez a fogalom, ha nem az ő történetéből! És ha annyira konkrétan nem is fogalmazódott meg bennünk, bizonyára néhányan azzal a vággyal indultunk neki a tábor első teljes napjának, hogy hasonló pálfordulásokban lehet részünk… vagy legalább valami hasonló történésben, testi és lelki szempontból egyaránt.
Áhítat után a toxinok száműzése elkezdődött: Marietta irányításával égethettük a fölösleges zsírt a reggeli tornán. Reggeli után pedig Licsu (Csutak Lídia) műhelyén folytathattuk a legkülönfélébb szennyezőanyagok eltávolítását: rozsdafolt, vörösbor, izzadságfolt, zsírfolt nem maradt a vásznon, sőt még a fémedények és eszközök tisztítását, szőnyeg- és bútortisztítást és fényezést is tanulhattunk.
Csupán néhány varázsszóval a legváltozatosabb szennyeződéseket távolíthatjuk el, a varázsszavak pedig: ecet, citrom, bórax, szódabikarbóna, mosószóda, só és víz. Természetesen, mint minden varázsszó, ezek is csak akkor működnek, ha jókor, jó mennyiségben, jó helyen használjuk őket. Elszíneződött fém evőeszközök újra fényleni fognak, ha bórax és citromlé keverékével átsúroljuk. A gyümölcsfoltok eltűnnek, ha ecet és citromlé keverékével azonnal átmossuk a ruhadarabot. Efféle és számos egyéb praktikát tanulhattunk a délelőtt folyamán, amelyeket most hosszú lenne leírni, helyette inkább kattintsatok a következő linkekre és szemelgessetek kedvetekre:

2012. július 25., szerda

Élményeink


Virágom, virágom!
Hát én immár kit "ültessek"?

Csapatos csocsó!
Újabb lehetőség csapatmunkára!
Fűben-fában
Is-merkedni is-mertünk a gyógynövényekkel!


Mosogatás :)
Diótörés/Diópucolás/Dióevés


2012. július 4., szerda

Nőcis tároló

Karen (az új önkéntesünk:)) már varrja a kis vidám neszeszereket, amelyeket a táborban fogunk befejezni, kidíszíteni, egyénivé tenni.



Ugy-e milyen vagányak?
Még mindig lehet jelentkezni az utolsó 5 helyre! Ha szeretnél egy ilyen tárolót, gyere el!:)



És itt van egy interjú a blogunkról. Ennek is örülünk!
http://www.hirmondo.ro/web/index.php/csajcsevej/33988-niessg-misztriuma.html

2012. július 2., hétfő

Az utolsó néhány hely elfoglalásra vár...

Kedves potenciális táborozók!


A fennmaradt utolsó néhány helyre még lehet jelentkezni holnapig, július 3-ig a lanytabor@gmail.com emailcímen!

Még néhány szösszenet a táborról: gyakorolhatod az egészséges mennyiségű vízivást, kipróbálhatsz újrahasznosító ötleteket, megtudhatod A kékbolygó történetét, Mariettával aerobikozhatsz, megtanulhatsz házi-készítésű sajtkrém, tehéntúró recepteket, és szembenézhetsz a kefírgombával is:). Reggelente meg különféle lelki-gyakorlatokban, áhítatokban lesz részed, így hét végéig megtudhatod, melyik áll legközelebb lelki alkatodhoz.



GYERTEK!
Related Posts with Thumbnails