Gyönyörű őszi napok! Szeretem. Az udvaron még mindig virágzik a krizantém. Hihetetlen, hogy már mindjárt tél van, de még lehet krizantém-csokrokat vásárolni!
Gyerekként, de még most is gyakran hallom: a krizantém olyan halottas virág... Hát én ez ellen tiltakozom. Miért hibás szegény, hogy november elseje körül szeret pont virágozni? Nem szabadna a temetőknek kisajátítani ezt a kedves ezer formában és színben felbukkanó "nyár-utó" virágot!
Nagyon szeretem azt az egyszerű pompát, amit magában hordoz. A szomorkás őszi napokon, amikor elszontyolodott csupaszodó fák kukkantanak be az ablakunkon, mosolygásra késztet a vidám krizantém csokor! Most is kaptam egy ilyen kis aranyost a férjemtől:
(Krisztina)
JÁTÉK:
Különben tudom, miért kötődöm ekkora szeretettel ehhez a virághoz! Az udvarláshoz és a jegyességünkhöz érdekes módon kapcsolódik a sárga krizantém... Ha valaki tudja, vagy kitalálja, hogy mi lehet ez a történet, jutalomban részesül! Nem feltétlenül az igazsághoz legközelebb álló történetet jutalmazzuk, hanem a legsikeresebbet, legizgalmasabbat! Szóval hajrá! Írjátok meg ötleteiteket a megjegyzésekben JÖVŐ SZOMBATIG (november 27)!
És mi a jutalom? Tudtam, hogy ez érdekel a legjobban:P...
Egy karácsonyi asztal dekor-kellékei (gyertyatartó, gyertyák, szalvéta, szalvéta-gyűrűk)
A fénykép róla felkerül a jövő héten!
A fénykép róla felkerül a jövő héten!
4 megjegyzés:
Egy Hős Szerelmes Megpróbáltatásai
I. AZ álom
„Csodás érzés, ha rád talál a szerelem
de talán fontosabb azt hiszem
annak megőrzése és ápolása,
hisz jó kertésznél nem egyszer nyílik a rózsa.
Legyen hát örök tanulságul ez a történet
minden Férjnek, s Feleségnek
Egy Házaspárról kik úgy hiszem
A legszebb virágot gondozzák Szívük kertjében.”
Réges-régen, egy messzi vidéken,
túl tengereken s hegyeken,
sőt, minden képzeleten
valahol ott, az álomréteken,
egy bús mezőn kaszáló,
ábrándosan mélázó
Legény alakja dereng,
ahogy a semmiben mereng.
Sokan azt mondják, hogy bolond
birka, csak hiányzik róla a kolomp.
Mások azt mesélik szorgos ifjú,
nemes lélekkel megáldott férfiú,
Ki hiába keres bármi áron
nem lel békét ezen a világon.
S jóságos király is lehetne
ha nem lenne e földnek szülötte.
Tovaszállt hirtelen a nyár
Útnak indult minden vándormadár.
S a legény csak nézte…
Oh bárcsak velük mehetne
„Mily kalandos életük lehet ezeknek!”
Gondola magában, s a képzeletnek
amaz öreg kapuját kinyitotta
és máris eljutott képzelet-országba.
Ott nem folyt vér, nem volt rettegés!
A szegény ember sem ismerte a szenvedés
rozsdás fullánkjának kínzó fájdalmát,
s a gazdag megosztotta vele vagyonát.
Így teltek hát Hősünk napjai,
de nem csak képzeletben éltek vágyai!
Amennyit csak tudott , azt megvalósított.
Kis vagyonából, szegényebbeknek adakozott.
Kisgyermeknek ki árván maradt,
könnyeire talált vigaszt.
S magányos öregeknek felolvasott,
mert bizony ő azt is tudott.
A helyi lelkész nevelte, tanította
őt már csecsemő kora óta.
Hisz a templom előtt találta
és sajátjaként neveli, azóta.
Hogyan került oda, nem tudni.
Sok helybéli Öregtől azt hallani,
hogy a szomszéd faluból valaki
nem akarta őt megtartani.
De a lelkész az aki tudja
nem lehet szegény nép sarja.
Mert a csecsemő nyakában, bizony
Ott lógott egy arany medalion.
*
Tiszta égen ragyognak a csillagok.
Oh megszámlálhatatlan fénypontok,
s mind mintha most egy felé ragyogna
vagy csak a mesélő szeme káprázna?
Nem, nem! Ez valóság ha mondom.
Az öreg lelkész s fia otthon
s az ifjú Sándor álmára
figyel most a csillagok milliárdja.
Most hallgassunk, halkan figyeljünk,
nehogy felébresszük véletlenül Hősünk
aki álmában egy őszi kertben jár,
ami mögött a dombtetőn egy kopott királyi vár.
Nem járt ő itt még soha talán
De mégis oly ismerős számára.
Jól ismeri azt az odvas fát
s a rajta lévő hintát.
A csordogáló patak bús dalát
A zöld fűben ugráló kis békát,
s mindent, amit csak lát,
úgy ismer ,mint arcának ábrázatát.
Tovább megy, egy virágos réthez érkezett.
„Sándor uram, szakíts egyet”
Így bíztatta magát, s úgyis tett,
lehajolt egyet finoman letépett.
Egy Krizantémot, melynek csillogása,
Aranysárga ragyogása,
selymes szirmának fényessége
minden virágnál szebbé tette.
S ekkor hatalmas fényességben
Égi dallamok kíséretében
átlép a virágszirom köntösén
egy csodaszép, gyönyörű lény.
A virág tündérlánnyá lett,
s Sándor szívében melegséget érzett.
Tudta már honnan ismeri a kertet
amint Tündér-menyasszonya szemébe nézett.
Mikor kisgyermek volt s álmodott
sokszor ebbe a kertbe jutott,
s egy kis tündérlánnyal találkozott
akivel összebarátkozott.
Annál az odvas fánál hintáztak.
a puha fűben ugráltak.
Sokat beszélgettek és nevettek,
s megfogadták mikor felnőnek:
akkor majd összeházasodnak,
mézeskalács házban laknak
s úgy fogják egymást szeretni,
hogy azt senki el nem tudja képzelni.
„Oh Drága Sándorom, Szerelmem!
Oh én Hős vőlegényem!
Azt hittem már sosem látlak,
hogy életemben társam csak a bánat.
Féltem, hogy elfelejtesz mára
s nem marad szívedbe zárva
irántam érzett szerelmed”
Mondta a lány könnyekkel a szemében.
Sándor átölelte, karjaiba zárta
s majd utána a következőt mondta:
„Hiányoztál, Édes Kincsem…
Egész életemben, valamit kerestem,
most már tudom Te voltál
kit szívem keresni próbált.
Egyik napról a másikra eltűntél,
de mit éreztem rég, még mélyen bennem él.
Eddig Minduntalan bolyongtam…
Semminek éreztem magam…
De végre életem céljához ér,
szívem kebleden nyugalomra tér.
Melletted akarok mindennap ébredni,
s boldog mosolyt az arcodra csalni.
Az élet hullámzó vihartengerén
csónakom csak veled osztom meg én.”
„Szavaid, oly édesek mint a méz,
ereimben, lüktet a vér…
Sőt piros az arc, és fehér e kéz
És érzem lelkem, a lelkedhez ér.
Hidd el ha tehettem volna
Már melletted lennék rég
De egy gonosz boszorka
Fogságában szenvedek én.
Ma mély álomba zuhant a csoroszlya
s figyelmetlenségét kihasználva
Ide varázsoltalak téged,
mert az időm már véges.
Gyere el értem kérlek!
Vess szenvedésemnek véget!
Itt ez a virágszál neked adom.
Erről majd eszedbe jutok utadon.
S ha bármi baj érne téged
Fogd meg a virágot, kívánj egyet
és segítségül lesz neked.
Most mennem kell, Isten legyen veled!”
Miután ezeket a szavakat mondta
Még Szerelme ajkát megcsókolta,
s már Sándor nem is szólhatott
Felébredt, tudta igazat álmodott.
Hisz kezében ott volt a virág
Szívében pedig a boldogság
S tisztán emlékezett a történtekre
Árvának magát többé nem érezte.
Reggel elbúcsúzott az öreg lelkésztől
ki őt nem is tartotta föl,
hanem e szavakkal búcsúzott el
fogadott fiától, a jószívű Lehel:
„Fiam mielőtt elindulsz utadon
Ezt a medált neked visszaadom.
A bölcsődben találtam,
s eddig titokban tartottam.
De most eljött az idő arra,
hogy gazdájának nyakára
visszatérjen, s ott legyen
az őt megillető méltó helyen.
Vigyázz magadra, ne légy balga
Boszorkányok s ördögök csapdájába
nehogy bele ess, legyél eszes!
Na indulj te Hős Szerelmes!”
Így történt hát, hogy útra kélt
A Hősök Hőse a tündérleányért
S kalandos Életének kezdetét
Pergamenre vetettem én.
Remélem, jól küldtem el:) Nem lesz sok időm a héten sajnos, úgyhogy csak ennyit sikerült írnom.:) Remélem tetszeni fog:)
Kedves Johanna! Jól küldted el! Fantasztikus versike! Ilyen szépet még soha nem olvastam a kapcsolatunkról:))))! Bővebben majd a zsürizéskor! Sok erőt a zsúfolt héthez!(krisztina)
Megjegyzés küldése