2010. november 16., kedd

Naptár tervezéshez


A férjem és én is nagyon vizuálisak vagyunk. Szeretjük látni, azt ami ránk vár, mintha így jobban fel lehetne készülni az életre:)))... Éppen ezért a konyhában a (hűtőszekrény miatt másra használhatatlan) csempefalra egy óriási naptárt készítettünk A4-es színes papírlapokból. Ebbe folyamatosan beleírhatjuk mindazt, ami év közben vár ránk: utazások, konferenciák, meghívások, vendégek látogatása, vakáció, egyéb programok... Nagyon szeretjük, mert mindketten használhatjuk, és látjuk azt is, amit a másik ír bele. Tudom, hogy ez már egy akármilyen yahoo- vagy google-naptáron megoldható (Használom is munkahelyi célokra.) De ez más. Ehhez végre nem kell számítógép előtt ülni. Előnye a hagyományos falinaptárral szemben, hogy egy pillantásra látod az egész évet, vagy akár több hónapot.

Mielőtt nekiláttunk volna tavaly a legyártásnak, számba vettük a konyha színvilágát, és ahhoz válogattuk a színes lapokat.

Aztán megszerkesztettük a számítógépen a publisher segítségével a naptárt, saját, vagy általunk választott képecskéket illesztve minden hónaphoz, majd kinyomtattuk, és felragasztottuk...

Mivel november közepe itt van, azon gondolkodom, milyen legyen a következő évi naptárunk...  (Krisztina)

2 megjegyzés:

É.M. írta...

Szia! Nagyon jó ötlet. Én egy családi krónikát vezetek a számítógépünkön, de így az egész évet el lehetne tenni egy borítékba... Minden belekerülne ami fontos, meg ami nem. Szóval valószínüleg ezt én is meg fogom valósítani, de mostmár csak januári kezdettel.
Köszi az ötletet!

CSAJOK írta...

Szívesen! örülök, ha nem csak nekünk hasznos:)
A családi krónika egészen izgalmasan hangzik... Mit vezetsz benne a tényeken, eseményeken kívül? Családi sztorikat is?

Related Posts with Thumbnails